Legfrissebb képek

Legfrissebb kommentek

Hozzáférés

rss  RSS hírcsatorna
Az RSS hírcsatorna kizárólag a nyilvános blogbejegyzéseket tartalmazza!

Jog: Látogató

BLOG - BEJEGYZÉS

Nagyon régen jártam erre, még az első ovis hetekben, ami persze annyira régen nem volt, de annál több minden történt azóta, hogy elkezdtünk oviba járni. Először azonban beszámolok a Póni oviról, ami nagyon izgis és élménydús volt, ugyanakkor nem biztos, hogy tartós elfoglaltság lesz, meglátjuk. Eddig egyszer tudtunk elmenni, majd jött a lebetegedés és egy kis múlt hét pénteki plusz kaland.

A póniovi itt van hozzánk közel és nagy előnye, hogy a szabadban van, egy istállóban pacik között ősszel, télen, tavasszal. Mikor odamentünk Nanával felszerelkezve (lévén Nanás program lesz, ha lesz), még nem igazán tudtuk, mi is ez valójában. Első meglepetésként Partics Kriszti gyerekkori szomszédunk, suli társunk (ma már három gyerkőc anyukája) tartotta a foglalkozást, aki pedig a lovas klub elnöke, nem más, mint a húga (na ő a velem egyidős) Partics Kati olimpikon öttusázónk (bár azt hiszem, hogy ő végül görög színekben indult - kettős állampolgár lévén). Ő is ott volt 4 hetes kisfiával együtt. A foglalkozás maga olyan, mint egy Csiri-biri vagy bármilyen más énekekre, mondokákra, némi gimnasztikára épülő gyerekfoglalkozás, csak minden lovakról szól, lovakkal játszanak, lovagoltatókat mondókázunk, lovas gyakorlatokat végzünk, miközben a háttérben egyesével minden gyerkőc elmehetett Bodzával, a Pónival néhány kört lovagolni, ezt persze nagy közös lócsutakolás előzte meg. Lucus csak a lovagolást várta nagyon, nem igazán tetszett neki, hogy erre egy órát várni kellett és közben énekelni, mondókázni "kényszerült", amit annyira nem szeret más gyerekfoglalkozásokon sem. Bence az elején élvezte, ment, csutakolt, énekelt, de egy idő után jobban érdekelték a traktorok, a többi lovak és a szaladgálás. Az nagyon hamar világossá vált, hogy Nana egyedül nem igazán tudja majd vinni a programot, mert a két gyerek kétfelé egy lovardában nem annyira vicces. Azt hiszem, hogy inkább tavasszal, túl a téli betegségeken, immunerősödésen, az első félév újdonságain, hatásain, megkérdezem majd Katit, hogy nem vállalja-e Luca lovas oktatását. Addig pedig Nana programolhat velük minden mást. Most épp beígért alagutazást, siklózást és egyéb szuper ötletes elfoglaltságot. Nagyon jó, hogy minden pénteken fixen tudok tervezni Nanával, így mi is el tudunk menni kettesben, ha épp Gergő nincs beosztva, tudok Finom-Hangolni vagy akár tornázni. Ezeket a péntekeket még picik voltak, mikor Nana kitalálta magának unokás napnak és már Lucának és Bencének is annyira természetes és nagyon várják ezeket a napokat, mikor Nana megy értük az oviba.

És akkor az oviról és a működő immunprogramunkról :)

Az ugye várható volt, hogy lesznek megbetegedések, gyengébb napok, hiszen önmagában egy nagy környezet (baktérium flóra) és élethelyzet változás ez nekik. Mentálisan, testileg, lelkileg egyaránt. Gergővel csodával, csodálkozással és őszinte tisztelettel nézzük a gyerekeinket, ahogyan ezt az egész ovis kezdést véghez vitték. Ahogyan alkalmazkodtak, ahogy elfogadták, szeretik, véleményezik és élik a kis ovis életüket. Az első hét végén ugye volt egy kis két napos lebetegdés, ezen a héten, azaz a harmadik hét után jött a második. Ezúttal nem Luca, hanem Bence. Gyakorlatilag felváltva volt a két gyereknél a két betegség, de ugye egyedül azért egyik sem akart menni :)))

A múlt hét simán ment, ottalvás, rengeteg élmény és persze az én "nem biztonságos ovi" véleményem is megdőlt. Vigyáznak rájuk rendesen, dadusok, két óvónéni és ami a legjobb, vigyáznak egymásra. A biztonsági kérdésekről amúgy szó volt a szülőin, erről később még írok. A múlt hét nagy eseménye, hogy megismertük Betti nénit, Mónika néni váltótársát. Ahogy Bencének Mónika néni szerelem van, úgy lett Lucusnak első látásre Betti néni szerelem. Betti néni olyan, mint Luca. Végtelenül bájos, kedves, szőke, törékeny és finom jelenség. Csendes, halk szavú, (nem ebben olyan, mint Luca:))) mégis minden gyerkőc csüng rajta. Egyik délután, mikor mentem a gyerekekért az a látvány fogadott, hogy Lucus meghitten beszélget Betti nénivel a kis tó partján. Van ugyanis egy kis halastó az oviban. Nem veszélyesen mély, inkább szép és tele nagy narancssárga hallal. Betti nénit hamar megszerették és az első két hétben mindkét óvó néni együtt nyomta az igát egész nap. Az eredmény pedig önmagáért beszél. Szuper kics csoportot hoztak létre,  de erről is mindjárt bővebben.

A múlt hét eseményeihez hozzá tartozott néni izgalom is azért. Úgy terveztük, hogy pénteken nem mentem dolgozni, az egész pénteket együtt töltöttük Gergővel nagy szülinapozás keretein belül. Délben épp az egyik meglepetés helyszínen voltunk, mikor hívott az óvó néni (már a zsebemben a csörgéskor éreztem, hogy az óvoda az), hogy Lucusnak görcsöl a pocakja és nem tud pisilni, mert fáj neki. Már reggel keveset pisil, éreztem, hogy valami nem stimmel és miután úgy volt, hogy Nanánál alszanak, be is tettem a homeopátiás húgyúti fertőzésekre kapott golyót. Közben azt is végig gondoltam, hogy a nagy események közepedte a kakilá mmhsára sem figyeltünk oda annyira, ami azt jelenti, hogy napok óta nem kakilt a nagy változások hatására és persze az oviban nem tudjuk csekkolni, mennyit iszik, miket eszik igazán, ami nála ehhez nagyon kell. Mikor odaértünk érte, picit sikerült aludnia, de felkeltették és akkor is nagyon sírt. Haza úton hívtam a doktor néninket, hogy ismét fetőzés gyanú és mehetünk-e. Azt mondta, hogy pisivel menjünk, abból rögtön meg tudja állapítani, van-e benne baktérium. Hazaérve azonnal kapott homeopátiás cuccot és egy órán belül nagy nehezen pisilt, kailt (szegénykém jó nagyot) és onnantól kezdve semmi baja nem volt. Még jó, hogy tudják tesztelni és nem adnak rögtön antibiotikumot, mert mint kiderült semmi baktérium nem volt pisiben.

E hét hétfőn váratlan fordulatként (agyban valahogy nem rögzített infóként) mikor mentem értük, kiderült, hogy szülői értekezlet lesz. Hoppá. Mit csináljak a gyerekkel??? Szerencsére Mami 10 percen belül már az ovi kertéjben volt és játszott velük, amíg én ismerkedtem az óvoda igazgató nőjével és meghallgattam Mónika és Betti néni beszámolóit. Előtte pedig Lucus kakilt egy nagyot az oviban a wc-be bele!!! (mint szintén fontos esemény)

Az igazgatónő általános dolgokról beszélt, bemutatta az óvodát, a hitvallást, a házirendet. Felhívta a figyelmet, hogy a kapu nem véletlenül két kezes (gomb + húzás egyidőben és magasan), hogy a gyerekeknek ne tanítsuk meg a használatát. Se a külső kódnak, se a belső nyitónak valamit elmondta, hogy abban a pillanatban, hogy belépek és meglátom a gyerkeket én vagyok a felelős értük. Addig viszont ők szigorúan ügyelnek a rendre. Szó volt az influenzás megelőzésről, hogy mostantól a szülők utcai cipőben csak a folyóson tartózkodhatnak, a kézmosásról és egyéb intézkedésekről. Figyelik a beérkező gyerekeket, hogy ne legyen tünetük és lázas gyógyulás után 24 órával jöjjön csak újra. Van saját buszos évek óta, aki beszereltette a gyerek biztonsági öveket. Ezután átmentünk a saját termekbe és a saját óvó nénik tartottak egy kis értekezletet.

Mindig is hittem abban, hogy nem véletlenül kerülünk oda, ahova kerülünk, hogy nem véletlen az, hogy milyen emberek vesznek minket körül, hogy milyen környezetben élünk, vagyunk, tanulunk, dolgozunk. Nem is volt soha mindegy. Nem tudtam az ovit sem úgy kezelni, mint egy "kötelező, tehát mindegy, hogy hova és kik közé kerülünk" intézményt. Ezért csináltam belőle akkora ügyet anno a felvételiknél, mert elhittem, hogy a szép épület, a patináns intézményi keretek nagyon fontosak. El nem keseredtem, mikor végül ide kerültünk, mert tudtam, hogy jó oka van és mindent összevetve ma már hálás vagyok, hogy ide járhatnak. Útvonal szempontjából is (nekem utána be a városba) ez van a legpraktikusabb, legoptimálisabb helyen. Mami, Gabi, Kelly, Papa is mind közel vannak, munkából Nana is hamar ideér, én nem függök a dugótol (zárt villamos pálya végett, ami elvezet az egyetemig). Gergő ha dolgozik,akkor mindegy, ha nem, akkor otthonról 20 perc.

Mónika néni kezdte a beszámolót. 10 percig csak ömlengett, hogy mennyire fantasztikus a csoport (kis létszámú, 14-15 gyerek). Elmondása szerint nagyon zökkenőmentesen és szépen indult az ovi minden gyereknek. Hamar megtanulták, hogyan kell szabályokat betartani, mik a szokások, gyönyörűen esznek, használják a mosdót, öltöznek, alszanak, játszanak. Elindultak a szerepjátékok (ennek még nem lenne feltétlenül itt az ideje), nevén szólítják egymást a gyerekek, együtt játsznak és döbbenetesen megindult a közösségé formálódás. Olyan jó volt hallgatni, amilyen szeretettel, őszinte csodálattal, odaadással beszélt Mónika néni a picúrokról. Betti néni hasonlóképpen. Két óvó néni, akik három hete nagyon fontos szerepet töltenek be a gyerkőceink életében, ilyen szeretettel és odaadással vannak irántuk. Én teljesen meghatódtam. Tényleg. Mert egyszercsak kiadod a három éves gyereket a kezedből, mások szabályai, normái közé, intézményes keretek közé és csak remélni tudod, hogy jó a döntés és jó helyen vannak. Megéreztem és megértettem hétfőn, hogy ez így van. Nem is lehetnének jobb helyen.

Amit még az oviról megtudtunk (még mindig bírom az írást, nagyon szépen játszanak itt a háttérben:)

  • Környezetvédő óvoda, szelektív szemétgyűjtővel, fáradt olajgyűjtővel, papírgyűjtővel, saját komposztálóval, gyógynövény, fűszer és veteményes kerttel (üvegházban). A legfontosabb a környezeti nevelés, Madár barát ovi lévén a madarak gondozása, távcsővel figyelése, mert az erdőből az idők során különleges madarak szoktak ide. Fontos a természet védelme, megünneplik az ezzel kapcsolatos napokat (madarak, fák, víz stb. világnap) és tudatosan nevelik a gyerekeket a környzetvédelemre.
  • Kiváló minősítésű óvóda. Melyet az éves szülői felmérés alapján számítanak ki, 90% feletti az elégedettség.
  • 25 éve ugyan az a télapó bácsi jön és csak a gyerekekhez.
  • Lesz adventi készülődés, a szülők együtt készítenek díszeket, majd megveszik őket otthonra és ebből a pénzből is a gyerekek kapnak játékokat. A karácsony még képlékeny.
  • Lesz farsang, húsvét, március 15 és nagy szombati szülő-gyerek egész napos kerti partis gyereknap, az évzáró is ilyen lesz.
  • Játékba integrált tanulás, ami tulajdonképpen a csoport fejlettsége miatt megkezdődött automatikusan, ugyanis ott tartanak egyéni és csoport szinten, ahol év végén kellene tartaniuk kiscsoportosként. Ének-zene, külső világ, mozgás, mozgásos játékok, rajzolás, kézimunka, szokások, erkölcsi, szociális, érzelmi nevelés. A napi aktuális nevelési program a naptól, hangulattól függ majd.
  • Lesz zene-ovi keddenként, néptánc szerdánként. (Ez youtube-os klipek után nagyon nagy tetszést aratott, kipróbáljuk). Novemberben és decemberben házhoz jön a színház, a bábszínház.
  • Októbertől pedig mennek sétálni a közeli erdőbe. Aláírtam, hogy kiléphetnek az oviból.

Hát ennyit az oviról. Nem extra különleges a maga nemében, mert egy óvodának valahogy így kell működnie, csak megnyugtató, hogy tényleg így is működik. Örülök, hogy idejárnak. Most így két óra után abbahagyom az írást bár gyanúsan jót játszanak a szobájukban és a nappaliban. Később jövök a betegeskedős beszámolóval és a további megelőzési tervekkel.

Szólj hozzá a témához!

twitteriwiwfb

Blog info

Luca és Bence világa

A Borsószemek és az Olahikrek folytatása.

img

Gyermekek

Oláh Bence
child_7
13 éves, 5 hónapos, 6 napos
101 cm, 16000 g
Oláh Luca
child_8
13 éves, 5 hónapos, 6 napos
101 cm, 12500 g
Fejlődés »

Bejegyzéscímkék

3 évesek (1) 30 hónapos (1) állatkert (2) angyal (1) arcüreg röntgen (1) arcüreggyulladás (1) balett (1) banános palacsinta (1) bárányhimlő (2) beszédfejlődés (1) bili (2) bio (1) bronchitis (1) búcsú (1) csiri-biri (1) cuppanós puszi (1) dackorszak (1) dietetikus (1) éjszaka (1) első nap az óvodában (1) emésztés (2) énekek (1) esés (1) étkezés (2) étrend (2) evés (1) fejlődés (1) felkészülés a télre (1) finom-hangolás (1) fogak (1) fogzás (1) fulladás (1) gasztroenterológus (1) gyerekfoglalkozás (1) gyerektorna (1) gyerekújság (1) gyerekzár (1) hagyományos orvoslás (1) hideg (1) homeopátia (4) időjárás (1) ikrek beszédfejlődése (1) immunerősítés (1) indisó (1) influenza (1) ivás (1) kakilás (5) kétéves (1) kétévesek (1) kétszínű ikrek (1) kettesben (1) kiesett fog (1) kiságy (1) környezet (1) körömlakk (1) krupp (3) kukorica leves (1) laevolac szirup (1) london (1) lovaglás (1) madarász utcai gyermekkórház (1) megelőzés (1) megfázás (1) miért korszak (1) mikulás (1) mondókák (1) nagy ágy (1) nehéz légzés (1) nosztalgia (1) nyár (1) nyaralás (2) oltás (2) orrmandula (1) ősz (1) óvoda (5) óvodai lehetőségek ii. kerület (1) pedagógiai program (1) pedofil bébiszitter (1) pelenka (1) pneumococcus (1) póniovi (1) prevenar (1) receptek (1) rendrakás (1) repülőtér (1) ringató (1) rost (1) sószoba (1) sóterápia (1) szájfeldagadás (1) szobatisztaság (2) szteroid (1) születésnap (2) szülinap (1) szülinapozás (1) távirányító (1) tél (1) télapó (1) tengerpart (1) terrible two (1) tihany nyaralás (1) utónevek (1) versek (1) vírus (1) vissza a munkába (1) wizzair (1) zoo (1)