Legfrissebb képek

Legfrissebb kommentek

Hozzáférés

rss  RSS hírcsatorna
Az RSS hírcsatorna kizárólag a nyilvános blogbejegyzéseket tartalmazza!

Jog: Látogató

BLOG - BEJEGYZÉSEK LISTÁJA

Nem tudom, hogy miért pont ma és miért ennyire egyszerre, mert hát ikrek, ikrek, de nem egyszerre történnek velük a dolgok általában. Úgy látszik, a sorsszerű áttörések mégiscsak :)))

Bence egyszercsak ma reggel úgy döntött, hogy szól, amikor pisilnie kell és kéri a bilit. Jól elcsodálkoztunk reggel Apával, de nem tulajdonítottunk neki egyelőre nagy jelentőséget, mert ez egyszer-kétszer az elmúlt napokban előfordult. Csakhogy aztán megint szólt és megint és megint és most alvás előtt is és ebéd közben is és megvárta, amíg befejezi az ebédet és akkor ült a bilire. Mondjuk már az is nagy szám nála, hogy ebédelt. Finomfőzeléket husival. Főzelék, husi, bili... elgondolkodtató azért, de marha jól hangzik. Amúgy is hihetetlenül egyik napról a másikra mintha kinyílt volna valami a kis agyában és elképesztően együttműködő és értelmes lett. Meg lehet vele beszélni a dolgokat és nem ösztönből reagál, hanem végig gondolja és úgy cselekszik. Meg lehet kérni dolgokra, nem feltétlenül csinálja az ellenkezőjét azonnal. Hát, tényleg három éves lesz lassan. Az pedig, mint tudjuk ilyen szuperszónikus változásokkal jár.

És akkor itt van Lucus. Mióta úgyahogy rendszeresen és magától kakil, nem piszkáltuk, hogy ne a pelusba, hanem a bilibe vagy a wc-be tegye. Egyszerűen csak néha megkérdeztük tőle, hogy nem akar-e inkább oda. De nem tudott, mert a kis pocakgyengesége miatt csak állva tudott kakilni. Így általában bugyiban töltötte a napokat és szólt, amikor kakilni akart és adtunk rá pelust. Ma pedig képzeljétek, szólt, hogy ráülne a bilire. Ráült és ülve egy hatalmasat kakilt, majd közölte, hogy így könnyebb és máskor is belekakil majd a bilibe. Az, hogy bili vagy wc, teljesen mindegy. Ennyire egyik napról a másikra történő dolgoknál az a folyamat is ilyen lesz.

Hát, nagyon készülünk az ovira, az biztos :)))

Na, mit szóltok? Mindez egy nap, csak úgy május végén.

Valami különös indíttatásból kifolyólag a ma esti mesélést uttörő dalok éneklésével zártam, amitől a gyerekek borzasztóan belelkesültek. Na persze a Mint a mókus első két sora után megakadtam, így ha már kéznél volt a laptop, gyorsan rákerestem néhányra és találtam egy jó kis gyűjteményt. Mondanom sem kell, igencsak nosztalgikus hangulatom lett. Láttam magam előtt a Csillebérci akadályversenyeket, az Ilonavölgyi sátras tábort, a kék nyakkendőt (pirosat mi már nem igazán hordtunk :), az évnyitókat és közben ismét tudatosult bennem, hogy a gyerekeim már sokkal közelebb vannak ehhez az időszakhoz (nyakkendő és uttörőtábor nélkül persze), mint amilyen régen ez az én életemben volt. Basszus, lassan 25 éve, te jó ég, a gyerekeim pedig 5 év múlva már bőven iskolások lesznek! Sokkoló...

Pankám, idén szeptemberben lesz, hogy 25 éves ismerjük egymást, elhiszed ezt???? 25!!!!!!!!

Nem nagyon értem, miért most kezdődik a betegség korszak. A telet szépen megúsztuk egy-két megfázással, 1-1 vírussal. Semmi krupp, semmi befulladás. Most, tavasszal már a második kruppon vagyunk túl, igaz, a tegnap előtti egy 1-eske volt a 10-es skálán.

Persze borítékolható volt a betegség, Gergő több, mint egy hete küzd vele és nagyon légúti és torokfájós a dolog. Mondjuk Gergő jobban bírta a telet, amikor én voltam totál lerobbanva, mostanra kidőlt. A lényeg a lényeg, most egy kis Ventolin, orrszívás, inhalálás, fluimucil, mindenféle homeopátiás dolog és várjuk, hogy meggyógyuljanak végre. Mi pedig elhatároztuk, hogy szakítunk a sporttalan, egészségtelenül evős életmódunkkal, mert ezzel a lehető legrosszabb példát mutatjuk a gyerekeinknek és magunknak sem teszünk túl jót vele, ugyebár és folyton le leszünk robbanva családilag.

Javasoltam is Gergőnek, hogy a kanapénk helyére vegyünk egy futópadot. Terv szinten már működünk, lassan meg is valósítjuk talán (na nem a jó kis ötletet, csak az "egészségházat").

Hát szép jó napot Mindenkinek! Már ha még olvas minekt valaki :)))

Éppen ideje egy kis beszámolónak, gyakorlatilag február óta nem adtam hírt magunkról.

Először reagálnék egy "olvasói levélre" :))) Szóval a kaka ügy. Ahol most tartunk:

Luca kb. 2-3-4 naponta kakil, magától, de még néha mindig megküzd érte. A küzdés - azóta kiderült - legfőbb oka az, hogy nem elég erős a hasfala, ezért nehezebben nyom és tovább tart a dolog, valamint az, hogy nem iszik eleget és nem eszik kellő mennyiségű rostot. Ülve egyáltalán nem tud, csak állva és ezáltal csak pelusba, holott egy éve nem pisil abba. A Laevolac-ot én lassan egy éve elhagytam, miután másra nem jó, mint hozzá szoktatja a szervezetét és már csak azzal, idővel már azzal sem tud majd kakilni. A vastagbele annyi kakit tárolt (az orvosunk szerint elképzelhetetlen mennyiséget képes is tárolni), hogy akár egy hétig is bírta análkül. Én olyankor fogtam egy kicsi szárú beöntő labdát (néha a kórházit, az egy igazi beöntő zsák volt) és kb fél liter langyos vizet becsorgattam neki.  Szerintem ezt gyógyszertárban lehet kapni. Kb. 3-4 naponta megcsináltam. Fél évig csak így kakilt. Nagyon utálta és az egész elég szenvedős volt. Tehát ez sem túl jó módszer, de három nap után meg kel csinálni, mert különben csak tárol, gyűjt és egyre nehezebben adja ki magából és egyre jobban fél a kakilástól majd. Abban biztos voltam, hogy a lényeg, hogy 3 napnál ne hagyjam tovább, mert akkor nyúlik, tágul és az ingerküszöbe egyre magasabb lesz. Ekkor elmentünk egy homeopata doktor nénihez, aki először 1 héten át minden nap beadandó golyókat adott, aminek a neve Alum C12 volt, majd heti 1x Alum C30. Na, ettől szépen elindult a dolog, de az igazi áttörést a Flavantic instant termékek hozták. Legelőször is a csicsóka és a tejsavó, de mióta ezekből készítek neki inni (áfonya+ananász+csicsóka) azóta szépen rendbe jött a dolgog de oda kell figyelni, hogy sokat igyon. Szerintem a tehéntej sem túl jó neki (kakaót iszik nap 2x), de ezt most vizsgálják éppen. El sem hinnéd, hogy mennyi gyerkőc szenved ettől. A kulcs egyértelműen a táplálkozásban keresendő ezekben az esetekben, de mindenképp érdemes kivizsgáltatni, nálunk hasi röntgennel (megfestéssel) zárták ki a rendellenességeket. Lucus amúgy sokat eszik, de pl. kevés zöldséget, joghurtot, főzeléket. Inkább hús, gyümölcs, kifli, cornflakes, tej, kakaó.  Szerintem egyre jobban haladunk. De még mindig nem tökéletes a dolog. Azt mondják az okosok, hogy 4 éves korára várhatóan rendeződik a helyzet. Remélem, tudtam segíteni! Bármi kérdés lenne még, írj nyugodta nekem!!!

Kattints ide a folytatáshoz... »
message 1 hozzászólás Hozzászólok »

Kedves Gépházbácsi!

Nagyon boldog szülcsinapot kívánunk Neked! Éljen, éljen!!!!!

Luca, Bence, Orsi és Gergő

Előző | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | Következő
twitteriwiwfb

Blog info

Luca és Bence világa

A Borsószemek és az Olahikrek folytatása.

img

Gyermekek

Oláh Bence
child_7
11 éves, 6 hónapos, 2 hetes, 4 napos
101 cm, 16000 g
Oláh Luca
child_8
11 éves, 6 hónapos, 2 hetes, 4 napos
101 cm, 12500 g
Fejlődés »

Bejegyzéscímkék

3 évesek (1) 30 hónapos (1) állatkert (2) angyal (1) arcüreg röntgen (1) arcüreggyulladás (1) balett (1) banános palacsinta (1) bárányhimlő (2) beszédfejlődés (1) bili (2) bio (1) bronchitis (1) búcsú (1) csiri-biri (1) cuppanós puszi (1) dackorszak (1) dietetikus (1) éjszaka (1) első nap az óvodában (1) emésztés (2) énekek (1) esés (1) étkezés (2) étrend (2) evés (1) fejlődés (1) felkészülés a télre (1) finom-hangolás (1) fogak (1) fogzás (1) fulladás (1) gasztroenterológus (1) gyerekfoglalkozás (1) gyerektorna (1) gyerekújság (1) gyerekzár (1) hagyományos orvoslás (1) hideg (1) homeopátia (4) időjárás (1) ikrek beszédfejlődése (1) immunerősítés (1) indisó (1) influenza (1) ivás (1) kakilás (5) kétéves (1) kétévesek (1) kétszínű ikrek (1) kettesben (1) kiesett fog (1) kiságy (1) környezet (1) körömlakk (1) krupp (3) kukorica leves (1) laevolac szirup (1) london (1) lovaglás (1) madarász utcai gyermekkórház (1) megelőzés (1) megfázás (1) miért korszak (1) mikulás (1) mondókák (1) nagy ágy (1) nehéz légzés (1) nosztalgia (1) nyár (1) nyaralás (2) oltás (2) orrmandula (1) ősz (1) óvoda (5) óvodai lehetőségek ii. kerület (1) pedagógiai program (1) pedofil bébiszitter (1) pelenka (1) pneumococcus (1) póniovi (1) prevenar (1) receptek (1) rendrakás (1) repülőtér (1) ringató (1) rost (1) sószoba (1) sóterápia (1) szájfeldagadás (1) szobatisztaság (2) szteroid (1) születésnap (2) szülinap (1) szülinapozás (1) távirányító (1) tél (1) télapó (1) tengerpart (1) terrible two (1) tihany nyaralás (1) utónevek (1) versek (1) vírus (1) vissza a munkába (1) wizzair (1) zoo (1)